A lökéshullám terápia tapasztalata |
A sok éves aszfalton futás megtette hatását, miszerint akkora sarokcsont kinövésem lett, mint teve hátán a púp. Ez persze nem jár kínok nélkül. A több éves gyötrődés már oda vezett, hogy szteroid kúrát kaptam, ami enyhítette csupán a kínokat, meg persze jöttek a mellékhatások.... Elkerülhetetlenné vált a műtét, de a szteroid áldásos hatásának köszönhetően olyan összevisszaság alakult ki a sarkamban, hogy azt ma is nyögöm. Csak futópadozni tudtam, azt is csak 2-3 alkalommal egy héten. Sem a lézerterápia sem más konzervatív kezelés nem szüntette meg a műtét után ugyan enyhült, de meg nem szűnt panaszaiamat. Aztán rátaláltam a lökéshullám terápiára. Már az első 2-3 alkalom után jelentős változást éreztem. 100%-ban persze nem illant el a fájdalom, de a mindennapi komfort érzetem nagyban javult. Normál járás közben már nem érzek fájdalmat, futni is lényegesen többet és több alkalommal tudok. Remélem még 1-2 kúra és kicserélt futóművel közlekedhetek tovább! Üdvözlettel:
Sári Csaba |
Pókné Edit, egészségügyi dolgozó |
Pókné Edit vagyok, egészségügyben dolgozom, mégis egy „civiltől" hallottam hogyan szabadulhatok meg a hosszú hónapok óta tartó és sem gyógyszeres, sem más kezelésre sem javuló sarokfájdalomtól. Szerencsémre meghallgattam a jó tanácsot és felkerestem a Glória Gyógyászati Szaküzletet ahol elmondták nekem miről szól a kezelés, mit várhatok utána, mire számítsak közben. A második kezelés után enyhültek a panaszaim, a kezelés nem fájt. Jelenleg azt mondhatom kb. 4 hét – heti 1 kezelés - után, hogy nem sántítok, nem fáj a sarkam, nem kell műteni. Köszönöm! |
Lábszárfekélyem története: Június közepén összeszedtem egy bakteriális lábszár sebet, ami fekéllyé alakult. Három bőrgyógyász sebésznél jártam, de az egy fekélyből három lett és mély „kráter", ami nem gyógyult, csak rosszabbodott.( 3 hónap telt el).A fiam elvitt a Glória Cipő Ortopédiai és Gyógyászati Szaküzletben működő lézer terápiára, ahol a lézert kezelő szakembernek, valamint a lézer áldásos gyógyhatásának köszönhetően másfél hónap után „feltöltődött a kráter", új bőr keletkezett és már tudok mosolyogni.... Rita néni, 72 éves |
2001-ben eltörött a bokám. Meg kellett műteni. 12 évig jól működött. Ősszel begyulladt. Az orvos ultrahangos kezelést javasolt mindkét bokámra. Jelentkeztem a Glória Ortopédiai és Gyógyászati Szaküzletbe. igen udvariasan, lelkiismeretesen végezték a gyógyításomat. Nem kellett várakoznom. A 7. kezelés után a javulás igen látványos. Ha alkalmam nyílik, ismerőseimnek, betegtársaimnak ajánlom a Glória Ortopédiai és Gyógyászati Szaküzletet. Egy hálás betegük (F.P.J-né) |
Kovács Norbert, konyhafőnök |
Egy székesfehérvári étterem konyhafőnökeként dolgozom, hosszú ideje jelentős fájdalmat éreztem a jobb könyökömben. A diagnózis: „teniszkönyök". Sok mindent kipróbáltam, de miután a szteroidos kezelés is eredménytelen volt, a kezelőorvosom műtéttel „fenyegetett". Nem igazán szerettem volna, már csak azért sem, mert ez a munkámból adódóan több hetes kiesést jelentett volna. Ezek után hallottam a lökéshullám kezelésről, amit itt végeznek. A kezelések hatására előbb jelentősen csökkentek, majd teljesen megszűntek a panaszaim. Kiegészítésként kinesio tape szalagokkal segítették a fájó testrész tehermentesítését, minél előbbi gyógyulását. A munkámat eltudtam látni, és a műtétet is sikerült elkerülnöm. A kezelések elérték a kívánt hatást, maximálisan elégedett voltam. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kovács Norbert, konyhafőnök |
Az Albacomp kosárlabdázója Glória-talpbetéttel játszik |
Kávészünet a cipészdében (írta kávészünetben: Pap István) |
Dolgoznak a cipészek, csattog a kalapács, Lent a boltban megrendelők várják a kész munkát. Zúg a gép, zúg a gép, csiszol a dolgozó, A másik oldalon meg: folyik a tüzödei meló.
Rádió reccsen, csiszológép csöndben, Kávészünet kezdődik a cipészdében. Kávét szürcsöl, kávét szürcsöl, iszik kicsit csendben, Pihenteti kezét, agyát egy pár mesterember.
Süt a nap, fúj a szél, felhő közeleg, A mesterember szeme ki-ki tévelyeg. Havazik, havazik, kint már jön a hideg, A suszter megnyugszik: Bent melegebb…
Vissza a munkához, itt az ideje, Meg kell élni pajtás, (ez itt a kenyere). Megy a meló, megy a meló, ismét csak a munka, Visszatér messziről a jóember gondolata.
Megalkuvás? Kibékülés a sorssal? Dolgozik a melós, kaptafa koppan. Teszi a dolgát, teszi a dolgát a sok szorgos kéz, A megélhetés manapság igencsak nehéz.
Aki dolgozik, rossz ember nem lehet, Állapítom meg a kaptafásban: Neked. Dolgozom már, dolgozom már én is, Vége lett e versnek és a kávészünetnek is. |
|
|